KERESÉS
címben szerző nevében leírásban

Oroszlán és sas

Oroszlán és sas
Szerző: Földi Pál
Kiadó: Csengőkert Kiadó
Kiadás éve: 2014
Méret: 120x200
Oldalszám: 206 oldal
Kötés: puha
Olvasóink értékelése:
(0 szavazat)

webshop ár:
495 Ft
Kód: BNDI
Rövid ismertető:
Kevés olyan jelentős esemény van a világtörténelemben, mint a harmincéves háború (1618-1648), amelyet akár első világháborúnak is nevezhetünk, hiszen Skandináviától Itáliáig, Német- és Franciaországtól Spanyolországig szinte minden jelentős állam valamilyen formában részt vett benne. A harminc évig tartó könyörtelen vérengzés, amely szinte pusztasággá tette Európát, lényegében vallási ellentétek miatt tört ki. Úgy a protestánsok, mint a katolikusok "erős váruknak" sajátították ki az Istent, hogy aztán ez a hitbéli eltérés fokozatosan alakuljon át nemzeti törekvésekké, amelyek végül átrajzolták Európa térképét. A háborút lezáró vesztfáliai béke már nem vallásbéke, hanem a hatalmak osztozkodása, egymás közötti politikai viszonyuk rendezése. E harminc év alatt kiemelkedő államférfiak sora irányította Európa történelmét. Az ókort valamint a második világháborút kivéve, egyetlen történelmi korszak sem vonultatott fel annyi kiváló hadvezért, mint ahányan e harminc esztendő alatt a csatatérre léptek; elég csak Richelieu, Gusztáv Adolf, Wallenstein, Pappenheim, Tilly, a Nagy Condé vagy éppen Turenne nevét megemlíteni. És "természetesen" mi magyarok ebből a világégésből sem maradhattunk ki, de hála kiváló fejedelmeinknek, mint Bethlen Gábor vagy I. Rákóczi György, ezúttal a győztesek oldalán fejeztük be a háborút. A nép szenvedésén átsejlő étes hírű, mégis a romantika mázával bevont kalandorok, ármány és szerelem teszik színessé és teljessé ennek a szörnyű harminc évnek a történetét.

Olvasóink hozzászólásai

Könyvünkről olvasóink még nem írtak véleményt.
Legyen Ön az első!

A hozzászóláshoz jelentkezzen be, vagy regisztráljon az oldalon!

További könyvek a kategóriából

Az MP 40-es
Jelenleg nem rendelhető!
Mike Ingram
Kód: BMTV
webshop ár:
1 600 Ft
Hellén államférfiak
Kertész István
Kód: ALJN
webshop ár:
400 Ft
1956 szovjet szemmel
Zicherman István
Kód: ALYK
webshop ár:
299 Ft
A székely nép története
Jelenleg nem rendelhető!
Nemere István
Kód: ALZV
webshop ár:
898 Ft
Kesserling
Jelenleg nem rendelhető!
Kenneth Macksey
Kód: BMUA
webshop ár:
995 Ft
Erdélyi bevonulás, 1940
Jelenleg nem rendelhető!
Illésfalvi Péter - Szabó Péter
Kód: BIZW
webshop ár:
4 800 Ft
Az ókori Egyiptom istenei
Jelenleg nem rendelhető!
Barbara Watterson
Kód: BJAF
webshop ár:
695 Ft
A rovásírás története
Nemere István
Kód: BGWT
webshop ár:
495 Ft

Akciós könyveink

-49%
Fedezd fel a világot 7. - Amerika és Óceánia felfedezései - A KÖNYV ENYHÉN SÉRÜLT
AKCIÓ!
Kód: BJLL
fogyasztói ár:
980 Ft
akciós webshop ár:
500 Ft
-49%
Fedezd fel a világot 20. - Az érzékszervek és a nemi szervek rendszere - A KÖNYV ENYHÉN SÉRÜLT
AKCIÓ!
Kód: BKTC
fogyasztói ár:
980 Ft
akciós webshop ár:
500 Ft
-49%
Fedezd fel a világot 2. - A kültakaró, a csontok és az izomrendszer - A KÖNYV ENYHÉN SÉRÜLT
AKCIÓ!
Kód: BJHN
fogyasztói ár:
980 Ft
akciós webshop ár:
500 Ft
-49%
Fedezd fel a világot 19. - A felfedezők távoli álmai - A KÖNYV ENYHÉN SÉRÜLT
AKCIÓ!
Kód: BKSN
fogyasztói ár:
980 Ft
akciós webshop ár:
500 Ft
-33%
Varázsoljunk a természettel!
AKCIÓ!
Lázár Endréné Molnár Anna, Kőrösiné Takács Elvira
Kód: BNBU
fogyasztói ár:
1 200 Ft
akciós webshop ár:
800 Ft
-30%
Sárga bögre, görbe bögre nyelvtörők
AKCIÓ!
Kód: BMGC
fogyasztói ár:
1 650 Ft
akciós webshop ár:
1 150 Ft

Újdonságaink

Az első álom-Bloo háza
ÚJDONSÁG!
Pam Pollack & Meg Belviso
Kód: BRDP
webshop ár:
350 Ft
Sütemények márkás csokikból
ÚJDONSÁG!
Patyi Árpád - Korpádi Péter
Kód: BPWQ
fogyasztói ár:
1 590 Ft
webshop ár:
1 000 Ft
Magyar-Angol-Német képes szótár
ÚJDONSÁG!
Kód: BRFI
webshop ár:
300 Ft
Szöcskeszédület
ÚJDONSÁG!
Ali Sparkes
Kód: BROD
webshop ár:
599 Ft
Bármi áron
ÚJDONSÁG!
Jeffery Deaver
Kód: BRMS
webshop ár:
800 Ft
Balkezesek kézikönyve
ÚJDONSÁG!
Diane Paul
Kód: BRWU
webshop ár:
750 Ft

Szakácskönyvek

-0%
Receptek a Nagyitól 25. - Különleges muffinok
Kód: BKDS
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
Aprósütemények
Rózsa Klára
Kód: BJHU
webshop ár:
449 Ft
Diétás szakácskönyv
Kiss Enikő
Kód: BLGV
webshop ár:
495 Ft
1 million menus - Angol nyelvű
Kód: BCOJ
webshop ár:
2 200 Ft
-0%
Receptek a Nagyitól 45. - Mikróban készült sütik
Kód: BNBG
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
Kínai konyha
Lusztig Tamás - Csigó László
Kód: ABEP
webshop ár:
500 Ft

Origami füzetek

-0%
Hagyományos origami modellek
Kód: BKTN
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Origami farm
Sebők Zsolt
Kód: BKTP
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Origami dobozkák
Sebők Zsolt
Kód: BKUS
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Origami járművek
Sebők Zsolt
Kód: BKUR
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Meseorigami
Sebők Zsolt
Kód: BKUQ
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Origami lakásdíszek
Kód: BKNV
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft

A második világháború teljes története

Kert, növényvilág

-31%
Kedvelt szobanövények
Dr. Váczi Imréné-Dede Géza
Kód: AKBN
fogyasztói ár:
650 Ft
webshop ár:
450 Ft
Zöldségek termesztése a kiskertben
Pappné Dr. Tarányi Zita
Kód: BNDN
webshop ár:
495 Ft
-69%
Cserjék és díszfák
Boros Anikó; Illyés Csaba
Kód: AMGD
fogyasztói ár:
650 Ft
webshop ár:
200 Ft
-0%
Otthonunk növényei 7. - Szobanövények gondozása
Dr. Váczi Imréné
Kód: BLHY
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-34%
Konyhakerti fűszernövények
Kód: BQVU
fogyasztói ár:
1 500 Ft
webshop ár:
990 Ft
Növények a lakásban
Molnár Hanga Anna
Kód: BEOU
webshop ár:
1 700 Ft

Regények, novellák, szórakoztató irodalom

A mennyek küszöbéig
Anhua Gao
Kód: BRQO
webshop ár:
800 Ft
Jesszus!
Gerhard Haderer
Kód: BOSZ
webshop ár:
495 Ft
Orosz rulett kezdőknek
Gary Shteyngart
Kód: BDZS
webshop ár:
600 Ft
Lisa csak egy van - Menekülés mindenáron
Alexandra Raumer
Kód: BMQC
webshop ár:
495 Ft
Szerelmes magyarok
Nemere István
Kód: BOXD
webshop ár:
495 Ft
Moszkva kva-kva
Vaszilil Akszjonov
Kód: BRVQ
webshop ár:
799 Ft

Ifjúsági regények

Majd újra lesz nyár
Meg Rosoff
Kód: BRMJ
webshop ár:
699 Ft
Gól: A végső kihívás
Luigi Garlando
Kód: BRGD
webshop ár:
1 699 Ft
A bátorság titka
Geronimo Stilton
Kód: BRHG
webshop ár:
2 450 Ft
A díva nyakéke
Kód: BRGO
webshop ár:
1 529 Ft
Kezdődik a bajnokság
Luigi Garlando
Kód: BRFU
webshop ár:
1 699 Ft
Visszatérés a Fukar erődbe
Kód: BRGV
webshop ár:
1 274 Ft

Gyakorlók, tudáspróbák

-18%
Olvasás és játék
Kobáné Kecskeméti Mária
Kód: AAXX
fogyasztói ár:
1 200 Ft
webshop ár:
990 Ft
Olvasni jó! 1. osztályosoknak
Lovas Emma
Kód: ADNE
webshop ár:
498 Ft
Helyesírási gyakorló munkafüzet 5. osztályosok részére
Katona Tünde
Kód: AKPO
webshop ár:
598 Ft
Agyafúrt kölykök - Lovagok és várak
Kód: BRPT
webshop ár:
599 Ft
Okoska - Számtan
Kód: AMDY
webshop ár:
450 Ft
Suliváró 5-6 éveseknek
Kisné Hamar Mária
Kód: BSWB
webshop ár:
1 990 Ft

Háborús krónikák

-0%
Háborús krónikák 3. - Otto Skorzeny
Kód: BKUJ
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Háborús krónikák 1. - Páncélosok az Ardennekben
Kód: BKUP
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Háborús krónikák 2. - Vijjogó sasok
Kód: BKUI
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Háborús krónikák 4. - A Wiking-hadosztály a Cserkaszi katlanban
Kód: BKUO
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft

Kultúra

A megmaradt világ
Lator László
Kód: BRRE
webshop ár:
799 Ft
Debrecen
Szebeni András
Kód: BRVD
webshop ár:
1 200 Ft
Világhíres festők: Renoir
Kód: BQYO
webshop ár:
990 Ft
Lautrec
Daniéle Devynck
Kód: ALYX
webshop ár:
4 995 Ft
Világhíres festők: Gauguin
Kód: BREV
webshop ár:
990 Ft
Az arany iránytű
Brian Sibley
Kód: BRPB
webshop ár:
650 Ft

Diákkönyvek

Magyar nyelvi feladatlapok
Tóth István (összeáll.)
Kód: AXRW
webshop ár:
400 Ft
Történelmi gyakorló 6. osztály
Svélecz Zoltán
Kód: AFCW
webshop ár:
99 Ft
Értekezés a módszerről
René Descartes
Kód: AXCV
webshop ár:
295 Ft
A boldogság virága
Brinx/Kömmerling
Kód: BNDB
webshop ár:
495 Ft
Fizika munkafüzet
Kövesdi István
Kód: BAJM
webshop ár:
100 Ft
Érettségi magyarból
Vukovári Panna
Kód: BEQC
webshop ár:
650 Ft

Naptárak

-21%
A nagyi receptjei - notesz
Kód: BQLD
fogyasztói ár:
700 Ft
webshop ár:
550 Ft
2017 Naptár: Kertek és parkok
Kód: BQIK
webshop ár:
300 Ft
2017 Naptár: A nyugalom színei
Kód: BQIT
webshop ár:
300 Ft
2017 Naptár: Magyar kastélyok
Kód: BQIQ
webshop ár:
300 Ft
2017 Naptár: Traktorok
Kód: BQEY
webshop ár:
300 Ft
2017 Naptár: Családi tervező naptár
Kód: BQFA
webshop ár:
300 Ft

Csomagolópapírok

Csomagoló - Ágnes
Kód: BIIK
webshop ár:
100 Ft
Csomagoló - pálmák/zöld egzotikus minta
Kód: BJPB
webshop ár:
100 Ft
Csomagoló - vakond/virágok
Kód: BJPE
webshop ár:
100 Ft
Csomagoló - János
Kód: BIIQ
webshop ár:
100 Ft
Csomagoló - Gabriella
Kód: BIIP
webshop ár:
100 Ft
Csomagoló - good luck/violin kulcs
Kód: BJPA
webshop ár:
100 Ft

Mondókás füzetek

Foglalkoztatók

-35%
Tavaszi lányságok - csajos foglalkoztató
Kód: BPWO
fogyasztói ár:
690 Ft
webshop ár:
450 Ft
Játssz Pinguval!
Kód: BGBX
webshop ár:
250 Ft

DIY

-18%
DIY: Kontúrsminkek
Kód: BQVT
fogyasztói ár:
790 Ft
webshop ár:
650 Ft
-18%
DIY: 5 perces fonatok
Veres Alexandra
Kód: BQFH
fogyasztói ár:
790 Ft
webshop ár:
650 Ft
-30%
Frizurák kislányoknak
Veres Alexandra
Kód: BQKL
fogyasztói ár:
1 700 Ft
webshop ár:
1 190 Ft
-18%
DIY: Fond be magad!
Kód: BPBT
fogyasztói ár:
790 Ft
webshop ár:
650 Ft
-35%
DIY: Kreatív torták
Liptai Zoltán - Ruff István
Kód: BPLG
fogyasztói ár:
2 300 Ft
webshop ár:
1 500 Ft
-18%
DIY: Házi szappanok
Kód: BQEC
fogyasztói ár:
790 Ft
webshop ár:
650 Ft

Menjünk pecázni!

-0%
Menjünk pecázni! - Feederbotos horgászat
Nagy Róbert
Kód: BMEF
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Menjünk pecázni! - Pergetés, körforgók és kanalak
Pocsai István
Kód: BMED
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Menjünk pecázni! - Műcsalival ragadozó halra
Darabos Tamás Zoltán
Kód: BLMF
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Menjünk pecázni! - Kezdő fogások
Varga Ervin
Kód: BLLS
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Menjünk pecázni! - A csuka horgászata
Darabos Tamás Zoltán
Kód: BMEG
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft
-0%
Menjünk pecázni! - Őszi pecázás
Pocsai Krisztián
Kód: BMEE
fogyasztói ár:
300 Ft
webshop ár:
299 Ft

Selfie bot

Selfie bot
Kód: BOYL
webshop ár:
990 Ft
Selfie távírányító
Kód: BOYG
webshop ár:
990 Ft

Kirakók, modellkönyvek, játékok

Bobi a hajó és Loki a mozdony
Kód: BPME
webshop ár:
550 Ft
-39%
Móka a farmon-mesés modellkönyv társasjátékkal
Kód: BQSQ
fogyasztói ár:
1 400 Ft
webshop ár:
850 Ft
Toy World puzzle
Kód: BGQA
webshop ár:
490 Ft
Olvass és játssz - Mentsük meg a pandákat!
Kód: BOYS
webshop ár:
999 Ft
Mitológiai lények kirakós könyv
Kód: BQMO
webshop ár:
1 200 Ft
Puzzle
Kód: BKSS
webshop ár:
99 Ft

Tanári zsebkönyv

Tanári zsebkönyv 2017-2018
Kód: BRXQ
webshop ár:
900 Ft
Tanári zsebkönyv 2017-2018
Kód: BRXS
webshop ár:
900 Ft
Tanári zsebkönyv 2017-2018
Kód: BRXT
webshop ár:
900 Ft
Tanári zsebkönyv 2017-2018
Kód: BRXR
webshop ár:
900 Ft
-34%
Tanári zsebkönyv 2015-2016 rózsás
Kód: BOSO
fogyasztói ár:
1 490 Ft
webshop ár:
990 Ft

Kifestők, foglalkoztatók

Farm - Első pontösszekötős füzetem
Kód: BSXW
webshop ár:
750 Ft
-35%
Tervező vagyok - Divatos pólók
Kód: BQXG
fogyasztói ár:
1 300 Ft
webshop ár:
850 Ft
-23%
Színek szárnyán színező
Kód: BQXQ
fogyasztói ár:
390 Ft
webshop ár:
300 Ft
Munkagépek és autók - Kösd össze a pontokat!
Kód: BSXE
webshop ár:
1 300 Ft
-35%
Partiba készülünk - Fantasztikus sminkek
Kód: BQXH
fogyasztói ár:
1 300 Ft
webshop ár:
850 Ft
Teherautók és munkagépek - Első kifestőm
Kód: BSXZ
webshop ár:
750 Ft

Szemléltető oktatótábla

Szemléltető: Közlekedési táblák
Kód: BQQM
webshop ár:
300 Ft
Szemléltető - Érdekes Magyarország
Kód: ABKQ
webshop ár:
1 098 Ft
Szemléltető: Árpád-házi királyok
Kód: AJNX
webshop ár:
300 Ft
Szemléltető - Székely himnusz
Kód: AMFR
webshop ár:
300 Ft
Szemléltető: Lófajták
Kód: BQQG
webshop ár:
300 Ft
Szemléltető: Állati ABC
Kód: BQQF
webshop ár:
300 Ft

Tetoválás